Megjelent az első magyar nyelvre lefordított, módosított kinézetű TiddlyWiki verzó, a TiddlyRin !\n\nElkészült az EredetiTiddlyWiki verziók magyarítására szolgáló speciális [[RendszerBeállítóBejegyzés]]ként használható !
Megjelent a legújabb TiddlyWiki verzió (1.2.33), mely számos újdonságot hozott, illetve alapvető változások kerültek bele a program belső mechanizmusaiba.\nA [[FejlesztésiModell]]ből következően a legújabb verzióval szinkronban levő magyar változat csak pár nap múlva fog jelenni.\nA tiddlywiki.com webhelyen egy új fájlban ([[TiddlyWiki/Dev]]) találhatóak ezentúl a fejlesztők számára szükséges információk.
Megjelent a TiddlyWiki magyar nyelvű változatának legújabb verziója! A korábbi MagyarTiddlyWiki verziókhoz képest a legnagyobb különbség, hogy itt található fájl megegyezik a TiddlyWiki <<version>> verziószámú változatával; a program felületének magyar nyelvre fordításáért egyedül a MagyarFordítás című bejegyzés felelős. Hamarosan az összes bejegyzés összhangba kerül a TiddlyWiki legújabb verziójának funkcióival.
A TiddlyWikiMagyarul átállt a 2.1.3-mas verzióra, ezzel együtt megkezdődött az időközben elavult bejegyzések frissítése a legutóbbi állapotnak megfelelően.
!Fejléc 1\n\nFejléc 2\n!!!Fejléc 3\n!!!!Fejléc 4\n!!!!!Fejléc 5\n
A FelhasználóiBeállítások panel utolsó opciójának segítségével szabályozni lehet, hogy például a bejegyzések megnyitásakor, a 'beállítások' panel kibontásakor legyenek-e animált effektek, vagy sem.
Ha a FelhasználóiBeállítások mezőben engedélyezésre kerül az AutomatikusMentés funkció, akkor a TiddlyWiki minden bejegyzésének szerkesztésekor automatikusan megtörténik a VáltozásokMentése, ezzel is csökkentve a véletlen adatvesztés esélyét. Ha azonban a BiztonságiMentés is aktív, akkor rengeteg fáljt generálhat a folyamatos mentés, a szerkesztések számának függvényében.
A bejegyzések megjelenítésének szabályai leírva kicsit bonyolultnak tűnhetnek. Amikor egy bejegyzésben található hivatkozásra klikkelsz, akkor az új bejegyzés közvetlenül az aktuális alatt nyílik meg. Ha a hivatkozott bejegyzés már nyitva van, akkor TiddlyWiki finomgörgetéssel hozza be a képbe. Nagyjából ugyanez történik, ha a [[NavigációsMenü]]ben, vagy a [[JobboldaliMező]]ben található linkre kattintasz, azzal a kivétellel, hogy ha még nincs nyitva a hivatkozott bejegyzés, akkor az legfelül, az összes nyitott bejegyzés felett jelenik meg.
Bármilyen HTML kód megjeleníthető a bejegyzésekben, a {{{<html>}}} és {{{</html>}}} közé beírva:\n\n<html>\n<a href="javascript:;" onclick="onClickTiddlerLink(event);" tiddlyLink="TiddlyWiki" style="background-color: yellow;">Link Wikiszavakra HTML-ből</a>\n</html>\n\nA fentiek forráskódja a következő:\n\n{{{\n<html>\n<div style="background-color: yellow;">\n<a href="javascript:;" onclick="onClickTiddlerLink(event);" tiddlyLink="Macros">Link Wikiszavakra HTML-ből</a>\n</div>\n</html>\n}}}\n\nHTML beágyazásával néhány egzotikus új funkció is létrehozható (mint például [[GMail és Outlook beágyazása|http://groups.google.com/group/TiddlyWiki/browse_thread/thread/d363303aff5868d0/056269d8409d121f?lnk=st&q=embedding+gmail&rnum=1#056269d8409d121f]] a TiddlyWiki bejegyzésekbe). Ha JavaScript kódot ilyeténképpen szeretnénk beszúrni, vegyük figyelembe, hogy nem mindig fog működni. Például az alábbi Flickr elem nem működik egyetlen kipróbált böngészővel sem:\n\n<html>\n<!-- Start of Flickr Badge -->\n<style type="text/css">\n#flickr_badge_source_txt {padding:0; font: 11px Arial, Helvetica, Sans serif; color:#666666;}\n#flickr_badge_icon {display:block !important; margin:0 !important; border: 1px solid rgb(0, 0, 0) !important;}\n#flickr_icon_td {padding:0 5px 0 0 !important;}\n.flickr_badge_image {text-align:center !important;}\n.flickr_badge_image img {border: 1px solid black !important;}\n#flickr_www {display:block; padding:0 10px 0 10px !important; font: 11px Arial, Helvetica, Sans serif !important; color:#3993ff !important;}\n#flickr_badge_uber_wrapper a:hover,\n#flickr_badge_uber_wrapper a:link,\n#flickr_badge_uber_wrapper a:active,\n#flickr_badge_uber_wrapper a:visited {text-decoration:none !important; background:inherit !important;color:#3993ff;}\n#flickr_badge_wrapper {}\n#flickr_badge_source {padding:0 !important; font: 11px Arial, Helvetica, Sans serif !important; color:#666666 !important;}\n</style>\n<table id="flickr_badge_uber_wrapper" cellpadding="0" cellspacing="10" border="0"><tr><td><a href="http://www.flickr.com" id="flickr_www">www.<strong style="color:#3993ff">flick<span style="color:#ff1c92">r</span></strong>.com</a><table cellpadding="0" cellspacing="10" border="0" id="flickr_badge_wrapper">\n<script type="text/javascript" src="http://www.flickr.com/badge_code_v2.gne?count=5&display=latest&size=t&layout=v&source=user&user=35468148136%40N01"></script>\n</table>\n</td></tr></table>\n<!-- End of Flickr Badge -->\n</html>
{{{\n[img[cím|fájlnév]]\n[img[fájlnév]]\n[img[cím|fájlnév][link]]\n[img[fájlnév][link]]\n}}}\nA képek vagy fájlnevük, vagy teljes URL-jük segítségével jeleníthetőek meg. Praktikus, ha megadjuk a kép címét is: ez akkor jelenik meg, ha a kurzorral a kép fölé érünk, illetve, ha nem található a kép. A képekre rakhatunk akár egy másik bejegyzésre, akár egy külső URL-re mutató linket is.\n[img[látványterv|http://www.terve.hu/jaroli/tervek_2/2_100.gif][http://www.terve.hu/jaroli/tervek_2.html]]\n{{{\n[img[látványterv|pelda.jpg]]\n[img[Ez jelenik meg a kurzor felett|http://pelda.hu/kep.jpg]]\n[img[http://pelda.hu/kep.jpg]]\n[img[http://pelda.hu/kep.jpg]][PéldaPontHu]]\n}}}\nA kép címének megadása nem kötelező\n\n[<img[példa balra|pelda.jpg]][>img[példa jobbra|pelda.jpg]]Akár jobbra vagy balra is rendezheted a beszúrt képeket, a megfelelő irányba mutató kacsacsőrök beszúrásával: {{{[<img[}}}, {{{[>img[}}}.\n@@clear(left):clear(right):display(block):CSS StílusLap segítségével megakadályozhatod, hogy a szöveg befolyjon a képek mellé.@@\n{{{\n[<img[ez a kép menne balra|pelda.jpg]]\n[>img[ez pedig jobbra|pelda.jpg]]\n}}}\n
A billentyűkódok segítségével gyakran használt funkciók érhetőek el vagy az ALT (PC) vagy a CTRL (Mac) gombok és egyes betűk együttes lenyomásával:\n|!PC|!Mac|!Funkció|\n|Alt-F|Ctrl-F|Keresés|\n|Alt-J|Ctrl-J|Új esemény|\n|Alt-N|Ctrl-N|Új bejegyzés|\n|Alt-S|Ctrl-S|VáltozásokMentése|\nEzek a billentyűkódokat az egyes belső [[Makrók]] definiálják. A makrók a szerkesztésre megynyitott bejegyzésben, a [[NavigációsMenü]]ben és az [[JobboldaliMező]]ben működnek.\n\nBejegyzés szerkesztésekor:\n* Control + Enter vagy Control + Return rögzíti a változásokat, és kilép a bejegyzésszerkesztés üzemmódból (használd a Shift + Control + Enter vagy a Shift + Control + Return kombinációkat, hogy ne aktualizálódjon a bejegyzés dátuma a KisebbVáltoztatások esetén. )\n* Escape eldobja a változtatásokat, és visszaállítja a bejegyzés szerkesztés előtti állapotát\n\nKeresőmezőben:\n* Escape kitörli az beírt kereső-kifejezést
Egyike a [[FelhasználóiBeállítások]]nak, melyek segítségével testreszabható a TiddlyWiki működése. Meghatározza, hogy a régebbi verziót elmentse-e a legújabb verziót tükröző fő HTML fájl mellé. Javasolt az opció bekapcsolása! (Inkább képződjék párszáz kilobájtnyi felesleges fájl, mintsem hogy elvesszen akár tízperces munka is.)\n\nJavasolt továbbá a HaladóBeállítások oldalon a biztonsági mentések tárolására szolgáló mappa nevének megadása: ekkor a program a FőTiddlyWikiFájl a megadott névvel egy új mappát hoz létre, ahová az összes biztonsági másolatot menti.\n\n
Az eredeti TiddlyWiki kódot JeremyRuston írta: ©2005 by [[osmosoft|http://www.osmosoft.com]]\nA magyar fordítást JároliJózsef készítette. ©2005 [[Jároli József|http://innen.hu]]
Egyszerűen hivatkozhatod meg a külső oldalakat [[tetszőleges, linkre rakott szöveggel|http://innen.hu]], anélkül, hogy a teljes URL megjelenne, illetve a vonatkozó HTML tagot sem kell ismerni. A TiddlyWiki más bejegyzéseire is linkelhetsz ebben a formában. [[Például így is hivatkozhatok az e-mail címemre|ÍrjEmailt]]. Nyisd meg ezt a bejegyzést szerkesztésre a linkelés módjainak megtekintéséhez.\n\nLehet még MappákraLinkelni is.\n
A középső, 'Címke' feliratú fülre kattintva megjelenik az összes létező címke, a hozzá tartozó bejegyzések számával. A feliratokra kattintva pedig legördülő menü segítségével érhetjük el az egyes kategóriákba tartozó bejegyzéseket. Hasznos segédeszköz mind a böngészéshez, mind az oldal bejegyzéseinek rendszerezéséhez.
A felcímkézéssel automatikusan csoportosíthatjuk a hasonló témájú bejegyzéseket. A szerkesztéskor az alsó mezőbe kell beírni az egyes címkéket, szóközzel elválasztva. Ha történetesen szeretnénk szóközt a címkében magában, akkor az egészet kettős szögletes zárójelbe kell rakni a [[NemWikiSzóLinkek]]hez hasonlóan.\n\nA megadott címkék a bejegyzések láblécében jelennek meg, ha az egyes címkékre klikkelünk: ekkor egy legördülő listában megjelenik az összes olyan bejegyzés, mely ezzel a címkével (is) el van látva. Emellett a [[JobboldaliMező]]ben a Címke fülre kattintva megjelenik az összes címke a hozzá tartozó bejegyzések számával. Innen a fentiekhez hasonlóan, legördülő menükkel érhetőek el a címkével rendelkező bejegyzések.
SziaSztok [[2007. január 28.]] TiddlyWiki FőFunkciók MagyarTiddlyWiki
Ha több, mint három karaktert gépelsz be a jobb felső keresőmezőbe, akkor automatikusan megjelennek a kifejezést tartalmazó bejegyzések a keresett szót, szótöredéket sárga színnel kiemelve. Néhány probléma ismeretes ezzel a funkcióval: például a kiemelések nem tűnnek el automatikusan a keresőmező kitörlésekor; alkalmanként, néhány böngészőn a túl gyors leütésekre nem reagál automatikusan a böngésző, ezért a 'keresés' feliratra kell klikkelni a keresés beindításához.
Az EasterEgg többek között a programokba beépített, félig-meddig titkos, mihaszna funkciókat jelent, melyek előhívásához speciális feltételek kellenek. A [[TiddlyWiki]]ben is van ilyen meglepetés. Klikkelj valamely bejegyzésre mutató linkre vagy a 'beállítások' feliratra, vagy a bejegyzés fejlécében megjelenő 'bezár' feliratra a Shift vagy az Alt billentyű lenyomása közben. Ekkor az AnimáltEffektek a Mac OS X animációihoz hasonlóan, kissé belassítva jelennek meg. (InternetExplorer böngészőn inkább az Alt gombot használd, és ne felejtsd el bekapcsolni az AnimáltEffektek opciót a FelhasználóiBeállítások között.)
{{{Egyenlő szélességű betűk}}} három kapcsos zárójel között jelennek meg. Nyisd meg a bejegyzést szerkesztésre, hogy lásd, hogyan működik ez a funkció!\n \nEgyenlő szélességű betűkkel szedett bekezdéseket is meg lehet jeleníteni, leginkább programok forráskódjának megjelenítésére:\n\n{{{\nvar posTop = findPosY(e);\nvar posBot = posTop + e.offsetHeight;\nvar winTop = findScrollY();\nvar winHeight = findWindowHeight();\nvar winBot = winTop + winHeight;\nif(posTop < winTop)\n return(posTop);\nelse if(posBot > winBot)\n {\n if(e.offsetHeight < winHeight)\n return(posTop - (winHeight - e.offsetHeight));\n else\n return(posTop);\n }\nelse\n return(winTop);\n}}}\n
A [[JobboldaliMező]]ben található 'Egyéb' feliratú fülre kattintva elsősorban a TiddlyWiki szerkesztésekor fontos funkciókat érhetünk el. Négyfajta lista érhető el a felugró mező segítségével: az ÖsszesBejegyzés, SpeciálisBejegyzések, ÁrvaBejegyzések és a HiányzóBejegyzések összesítése.
* PoulStaugaard és IvanMetalnikov verziója: http://poul.staugaard.dk/IeWiki.htm\n* HenrikAastedSorensen verziója: http://aasted.org/wiki\n\n
http://wiki.yoshimov.com/?page=EncryptedTiddlyWiki\n\nAz adaptáció segítségével titkosítani lehet egy TiddlyWiki fájl, vagy egy TiddlyTagWiki tartalmát. //(2005. júl. 17-ei állapot)//
This is the Hungarian translation of TiddlyWiki based on revision <<version>>, made by JároliJózsef. \nUnlike previous MagyarTiddlyWiki versions, this is not an adaptation, just the original TiddlyWiki file with translated tiddlers mainly from http://www.tiddlywiki.com/ plus a special systemConfig tiddler responsible for the Hungarian translation (see: MagyarFordítás)
Manapság megszilárdulni látszik az a modell, hogy egy nagyobb újítással járó verzióra kicsit többet kell várni, mint egy hónap, melyet aztán kisebb hibajavító verziók követnek, akár egy napon belül is. Emiatt érdemes az adaptációk aktualizálásával várni egy kicsit, addig, amíg a kódból ki nem kerülnek a legnagyobb hibák.\n
A FelhasználóiBeállítások mező a JobboldaliMező 'beállítások' feliratára klikkelve jelenik meg (illetve tűnik el). A beállításokat a böngésző sütikbe menti el, így egy későbbi szerkesztéskor is előhívhatóak, ha ugyanabban a böngészőben szerkesztjük a TiddlyWiki oldalt. A RegExpKeresés lehetővé teszi reguláris kfejezések használatát a keresések során, a NagybetűsKeresés opció pedig meghatározza, számít-e hogy nagy- vagy kisbetűvel írott-e a keresett kifejezés. A FelhasználóiNév beállítása fontos, hogy még a szerkeszés megkezdése előtt megtörténjék. Az AutomatikusMentés opció meghatározza, hogy bizonyos időkőzönként automatikusan eltárolódjanak a változások, a BiztonságiMentés kipipálásávall pedig minden egyes régebbi verziót külön fáljba ment a rendszer.\n\n
A TiddlyWiki felülete négy fő részből áll: \n* legfelül, az oldal teljes szélességében található a fejléc, melynek tartalma az SiteTitle és az SiteSubtitle SpeciálisBejegyzések szerkesztésével változtatható meg.\n* baloldalon található a NavigációsMenü (MainMenu), ami a fentiekhez hasonló egyszerűen módon szerkeszthető\n* középen helyezkedik el a [[BejegyzésMegjelenítés]]re és szerkesztésére szolgáló fő mező\n* a JobboldaliMező segítségével számos további, az oldal egészére vonatkozó funkciót érhetünk el.\nAz oldal egészének kinézetét a saját StílusLap szerkesztésével befolyásolhatjuk.
A felhasználói nevet a JobboldaliMező 'beállítások' paneljét kinyitva lehet megadni, melyet a böngésző mindaddig megjegyez, amíg ki nem töröljük a sütiket. A bejegyzések címe fölé víve az egeret, az utolsó módosítás dátuma mellett az utolsó módosítást eszközlő felhasználója is megjelenik.
A Firefox böngésző lehetővé teszi a VáltozásokMentése opció használatát, de első alkalommal három figyelmeztető ablak is meg fog jelenni, ahol engedélyt kér a program bizonyos fájlműveletekre. A változások elmentéséhez engedélyezni kell ezeket a műveleteket. Praktikus dolog a //Remember this decision// opciót, vagy ennek magyar megfelelőjét bejelölni, elkerülendő a figyelmeztetések további megjelenését.\n\nHa még nincsen FireFox böngésződ, azt [[innen|http://www.mozilla.org/products/firefox/all]] töltheted le teljesen ingyen, magyar nyelvű változatban is.\n\nHa GreaseMonkey szkripteket használsz, az összeakadhat a [[TiddlyWiki]]vel.
Ha eddig a KorábbiVerziók valamelyikét használtad, és szeretnéd a legújabbra frissíteni a [[MagyarTiddlyWiki]]det:\n* Nyisd meg a [[FőTiddlyWikiFájl]]t a FireFox böngészővel (mondjuk hívják "enoldalam.htm"-nek)\n* VáltozásokMentése (BiztonságiMentés bekapcsolva, a biztonság kedvéért)\n* Az oldal bezárása nélkül kattints jobb klikkel [[erre a linkre|http://www.tiddlywiki.com/empty.html]], válaszd ki a "Hivatkozás mentése más néven..." opciót, majd mentsd rá az "enoldalam.html" fájlra az üres sablont.\n* Lépj vissza böngésződdel az eredetileg megnyitott "enoldalam.html"-re, majd újból VáltozásokMentése. Ezzel a régi tartalom megörökli az új kódot.\n* Frissítsd az oldalt a böngészőben leellenőrizendő, hogy működött-e a kód frissítése.\n
A FőTiddlyWikiFájl az alábbi részekből áll. \n\n1. Copyright leírás\n2. A rendszer futtatásához szükséges JavaScript kódok\n3. Az oldal külalakját meghatározó CSS Stíluslapok\n4. HTML formátumú tartalmi részek, melyekben a felhasználó által létrehozott bejegyzéseket tárolja el a rendszer
A FülMakró segítségével más bejegyzések ágyazhatóak be az alábbi formában.\n\n<<tabs txt\nSziasztok "beköszöntő" SziaSztok\nFunkciók "funkciólista" FőFunkciók\n>>
TiddlyWiki alapkiépítésben az alábbi főbb funkciókkal rendelkezik: \n\nBöngészők\n* Olvasható a Windows-ra, Linux-ra és Mac OS X-re írt modern böngészők döntő hányadával, még olyan speciális kéziszámítógépekkel is, mint pl. a [[Nokia 770-es|http://en.wikipedia.org/wiki/Nokia_770]]. \n* VáltozásokMentése FireFox böngészővel Windows-on és Mac OS X-en, InternetExplorer böngészővel Windows-on, és [[Safari]] illetve [[Camino]] böngészőkkel OS X-en lehetséges.\n\nNavigációs lehetőségek\n* [[Címkék]]\n* RegExpKeresés\n* DinamikusKeresés\n* MaradóNézet\n\nFelhasználóiFelület\n* egyszerűen szerkeszthető NavigációsMenü\n* újszerű, intuitív BejegyzésMegjelenítés\n* JobboldaliMező számos funkció elérését teszi lehetővé\n* a böngészőablak teljes szélességét kitöltő flexibilis CSS StílusLap alapú elrendezés \n* egyszerű testreszabás a SpeciálisBejegyzések segítségével \n* AnimáltEffektek\n\nTiddlyWikiFormázás\n* NemWikiSzóLinkek, CsinosLinkek \n* KiterjesztettFormázások, EgyenszélességűBetűk\n* AlCímek, SzámozatlanListák, SzámozottListák, [[Táblázatok]], MegjegyzésBlokkok, VizszintesHatárolók \n* BeágyazottKépek: [img[pelda.jpg]]\n* BeágyazottHTML\n* Saját StílusLap\n* [[Makrók]], mint pl. a SzikraVonalak vagy SzínÁtmenet\n* SajátCSSOsztály\n\nSzerkesztési segítségek\n* BiztonságiMentés és AutomatikusMentés \n* FelhasználóiBeállítások\n* [[Egyéb fül]], [[Címke fül]], [[Idő fül]], \n* LinkKapcsoló\n* BillentyűKódok\n\nÁltalános\n* RSSAbrakGenerálás\n* BSD stílusú NyíltForráskódúLicenc\n* IsmertProblémák\n* EasterEgg\n* TárolóFormátum\n\nTestreszabás\n* FülMakró \n* RendszerBeállítóBejegyzés\n* IndulóParaméterek\n
Tulajdonképpen ez az egyetlen fájl, ami szükséges a TiddlyWiki működéséhez. Tartalmazza a szerzői jogi információkat, a tartalomkezelő rendszert működtető JavaScript kódokat, a külalakot meghatározó CSS stíluslapokat, és végül a tartalmat tároló HTML elemeket. A változások automatikus vagy kézi mentése során mindig ez a fájl fogja a legújabb változatot tárolni. A fő TiddlyWiki fájl mellé a biztonsági példányokon túl még RSSAbrakGenerálás illetve ÜresSablonMentése miatt is kerülhetnek fájlok.
http://shared.snapgrid.com/gtd_tiddlywiki.html\n\nNathanBower fejlesztette GTDTiddlyWiki egy olyan TiddlyWiki változat, ami személyes produktivitás növelését segíti DavidAllen's GettingThingsDone methodológiája felhasználásával. Másfajta dizájnja van, mint az eredeti [[TiddlyWiki]]nek, és tartalmaz pár olyan plusz funkciót, melyek nem kerültek még bele az 'hivatalos' TiddlyWiki verzióba. A GTDTiddlyWiki [[innen tölthető le|http://shared.snapgrid.com/gtd_tiddlywiki.html]], vitafóruma pedig [[itt található|http://shared.snapgrid.com/gtd-forum/]].\n\n
Mivel a klasszikus, az eredeti TiddlyWiki nem alkalmas a programmal kapcsolatos vitafórum működtetésére, ezért -addig, amíg erre alkalmassá válik- a Google Csoportok szolgáltatása segítségével, két beszélgetési fórumon zajlik a kommunikáció:\n*TiddlyWiki csoport általános témákkal kapcsolatos eszmecserére és bejelentésekre: http://groups-beta.google.com/group/TiddlyWiki\n* TiddlyWikiDev csoport a TiddlyWiki feljlesztéséhez kapcsolódó kommunikáció elősegítésére: http://groups-beta.google.com/group/TiddlyWikiDev\n
http://greasemonkey.mozdev.org/\n\nSzámos népszerű GreaseMonkey szkript a TiddlyWiki részleges vagy teljes lebénulását okozhatja. Sajnos nincs rá mód technikailag arra, hogy a TiddlyWiki kikapcsolja a GreaseMonkey szkripteket, ezért azt a felhasználónak kell megtenni.
A MagyarTiddlyWiki a TiddlyWiki [[HarmadikVerzió]]ján alapul. A HarmadikVerzió 2005 áprilisában, a [[második verzió|http://www.tiddlywiki.com/secondversion.html]] 2004 decemberében, az [[első verzió|http://www.tiddlywiki.com/firstversion.html]] pedig 2004 szeptemberében jelent meg.\n
Az [[Egyéb fül]] alatt található 'Hiányzó' opció kiválasztásával a valahonnan már meghivatkozott, azonban még nem létező bejegyzések jelennek meg. Ez gyakorlatilag a dőlt betűvel szedett WikiSzavak vagy NemWikiSzóLinkek listája. Hasznos szerkesztési funkció, mellyel egy csapásra nyilvánvalóvá válik, hogy milyen bejegyzések megírása van még hátra.
Az idő fül a blogokhoz nagyon hasonló megjelenítést biztosít. Segítségével napokra bontott listában böngészhetünk a bejegyzések között. Rendszeres látogatók számára hasznos lehetőség. Alapértelmezett módban e mező megjelenítésével töltődik be az oldal.
A windowsos InternetExplorer lehetővé teszi a VáltozásokMentése opció használatát, de első alkalommal ActiveX figyelmeztetés fog megjelenni, ahol a program bizonyos engedélyeket kér. Régebbi verziókkal is működnie kellene ennek az opciónak, de csak az Internet Explorer 6-tal került tesztelésre, továbbá a ServicePack2Problémák miatt kissé bonyolult illetve kényelmetlen lehet a program használata a TiddlyWiki szerkesztése során. Mindenesetre választhatod a FireFox böngészőt is az IE helyett.
Ez a lista minden bizonnyal eltörpül az ismeretlen hibák listája mellett:\n* Az InternetExplorer windowsos verziójának rossz szokása, hogy több egymást követő szóközt egynek vesz. Ez általában nem okoz gondot, csak a NemWikiSzóLinkek használata esetén. \n* Az InternetExplorer olykor nem jól jeleníti meg az oldalsó sávban található füleket\n* A SzámozatlanListák és az AlCímek egymásba ágyazása nem jól működik\n* A hexadecimális számokkal megadott szövegszín sem működik (lásd KiterjesztettFormázások)\n
A böngészők által megértett objektumorientált szkriptnyelv, mely weboldalakba ágyazható, lehetővé téve így kliensoldali dinamikus alkalmazások létrehozását. Úgy kell ezt elképzelni mint kis programokat, melyeket a böngészők képesek futtatni, és e programok szerint alakítani például a oldalak kinézetét.
Jeremy Ruston londoni illetőségű fejlesztő: [[Osmosoft|http://www.osmosoft.com]] nevű cégének égisze alatt vállal tanácsadói munkát, emellett néhány önálló projektjén dolgozik mint például a TiddlyWiki . Elérhető a {{{jeremy (at) osmosoft (dot) com}}} e-mail címen és a TiddlyWiki GoogleCsoportok segítségével.\n\n[[Ezen az oldalon|http://loosewire.typepad.com/blog/2005/08/the_tiddlywiki__3.html]] olvasható egy interjú Jeremyvel a TiddlyWiki eddigi történetéről, jövőjéről.
A weboldal jobb oldali sávjából érhetőek el az oldal egészéhez kapcsolódó funkciók, mint a keresés, az összes bejegyzés bezárása, a MaradóNézet generálása, a VáltozásokMentése, illetve az oldal működésének testreszabására szolgáló FelhasználóiBeállítások mező. Ezalatt található a bejegyzéseket három különböző szempont szerint kilistázó mező, mely más és más megjelenítéseket biztosít, ha az [[Idő fül]]re, [[Címke fül]]re vagy a [[Egyéb fül]]re kattintunk.
Ki a TiddlyWiki magyar fordítását készítette.\n\nhonlapja: http://innen.hu/\ne-mail címe: en {kukac} innen.hu
Ha a webszerverre feltöltött TiddlyWiki fájlt lehívásakor problémák lépnek fel, könnyen lehet, hogy a karakterkódolással van probléma.\n\nA TiddlyWiki fájl ~UTF-8 karakterkódolású, és nem fog megfelelően betöltődni, ha a szerver ~ISO-8859-1-es vagy ~ISO-8859-2-es kódolással adja vissza. Mindezt egyszerűen le tudod ellenőrizni, ha a FireFox böngészőben az "Oldal adatai" parancsot választod az Eszközök menüből. \n\nHa a felugró panelben nem ~UTF-8 jelenik meg az aktuális kódolásnál, akkor vagy kérd meg a szolgáltatódat, hogy állítsa be a szervert ~UTF-8 módba, vagy [[próbáld meg magad megoldani a problémát|http://www.w3.org/International/questions/qa-htaccess-charset]].
Néhány böngésző (például a FireFox) a Fájl/Mentés parancs esetén az oldalt nem abban az állapotában menti el a html fájlt, mint ahogyan az a szerveren található, hanem valamiféle pillanatképet rögzít az oldal éppen aktuális állapotáról. Ez a működés egy olyan dinamikus működésű oldalnál, mint a TiddlyWiki, számtalan problémát okozhat. Figyelmeztetés jelenik meg a TiddlyWiki felületén, ha a fentiek miatt rosszul lett elmentve az oldal.
''Kövér betű''\n==Áthúzott==\n__Aláhúzott__\n//Dőlt betű//\n2^^3^^=8\na~~ij~~ = -a~~ji~~\n@@kiemelés@@\n@@color(green):zöld színű szöveg@@\n@@bgcolor(#ff0000):color(#ffffff):piros@@
Ez a bejegyzés vizuálisan jeleníti meg, hogy az oldal mely részét mely SpeciálisBejegyzések segítségével változtathatod meg:\n\nPageTemplate (oldalsablon)\n|>|>|SiteTitle - SiteSubtitle (oldalcím, alcím)|\n|MainMenu (főmenü) |DefaultTiddlers (alapértelmezett bejegyzések) <<br>><<br>><<br>><<br>>ViewTemplate (bejegyzések megjelenése)<<br>><<br>>EditTemplate (bejegyzések szerkesztése)|SideBarOptions (oldalsáv beállításai)|\n|~|~|OptionsPanel (peállítások panel)|\n|~|~|AdvancedOptions (haladó beállítások) |\n|~|~|<<tiddler Configuration.SideBarTabs>>|\n\n''StyleSheet:'' StyleSheetColors - StyleSheetLayout - StyleSheetPrint\n\nSiteUrl
[[MagyarTiddlyWiki 1.2.22-es verziója|http://innen.hu/MagyarTiddlyWiki/1.2.22]]\n[[MagyarTiddlyWiki 1.2.26-os verziója|http://innen.hu/MagyarTiddlyWiki/1.2.26]]
Néhány [[SzerverOldaliTechnikák]]at felhasználó TiddlyWikiAdaptáció lehetővé teszi, hogy a felhasználó ne egyszerre töltse le az összes bejegyzést, hanem csak az aktuálisan megjelenő bejegyzéseket. Előnye különösen nagymennyiségű bejegyzés esetén nyilvánvaló: nem kell többszáz kilobájtnyi adat letöltését megvárni, és a böngészőnek sem kell az egészet memóriájában tárolni. Hátránya, hogy lassabban nyílnak meg az egyes bejegyzések, mivel csak szükség esetén töltődnek le, ezért minden új bejegyzés megnyitásánál meg kell várni, amíg a szerver válaszol a kérelemre.\n
Ha megnyomod a Ctrl billentyűt //( a Wintel Pc-n, vagy az Command billentyűt a Mac-en)// miközben egy bejegyzésre mutató linkra klikkelsz, akkor ugyanúgy megnyílik a bejegyzés, ha még nincsen nyitva, ellenkező esetben viszont bezáródik a bejegyzés. Ez a funkció egyszerűbbé teszi nagyszámú link átnézését, mert nem kell annyit húzni az egeret, a bejegyzések újbóli bezárásához.\nAlapértelmezetté teheted ezt a működést a [[HaladóBeállítások]]ban, ekkor a Ctrl billentyű és társainak segítségével a normál működés válik elérhetővé\n
{{{\nconfig.options.txtUserName = "NévtelenSzerző";\n\nconfig.messages.customConfigError = "Hiba a customConfig beállításaiban - %0";\nconfig.messages.savedSnapshotError = "Úgy tűnik, hogy a TiddlyWiki fájl elmentése nem volt megfelelő. További információ: http://innen.hu/MagyarTiddlyWiki#ProgramLet%C3%B6lt%C3%A9s";\nconfig.messages.subtitleUnknown = "(ismeretlen)";\nconfig.messages.undefinedTiddlerToolTip = "'%0' című bejegyzés még nincs.";\nconfig.messages.shadowedTiddlerToolTip = "'%0' című bejegyzés még nincs, de előredefiniált bejegyzés formájában megtalálható.";\nconfig.messages.externalLinkTooltip = "Külső hivatkozás: %0";\nconfig.messages.noTags = "Nincsenek felcímkézett bejegyzések.";\nconfig.messages.notFileUrlError = "Változtatásaid elmentéséhez ezt a TiddlyWiki fájlt saját gépedre kell lementened (a szerverre ui. nem tudsz menteni).";\nconfig.messages.cantSaveError = "Ezzel a böngészővel nem lehet elmenteni a változásokat. Használj FireFox böngészőt, ha lehetséges.";\nconfig.messages.invalidFileError = "A '%0' fájl úgy tűnik, hogy nem TiddlyWiki fájl.";\nconfig.messages.backupSaved = "Bizonsági másolat elmentve.";\nconfig.messages.backupFailed = "Nem sikerült elmenteni a biztonsági másolatot.";\nconfig.messages.rssSaved = "RSSAbrak elmentve.";\nconfig.messages.rssFailed = "Nem sikerült elmenteni az RSSAbrak fájlt.";\nconfig.messages.emptySaved = "Üres sablonfájl elmentve.";\nconfig.messages.emptyFailed = "Nem sikerült elmenteni az üres sablonfájlt.";\nconfig.messages.mainSaved = "Fő TiddlyWiki fájl elmentve.";\nconfig.messages.mainFailed = "A FőTiddlyWikiFájl elmentése sikertelen. Változtatásaid nincsenek eltárolva.";\nconfig.messages.macroError = "Hiba lépett fel a '%0' makró végrehajtásakor.";\nconfig.messages.macroErrorDetails = "Hiba lépett fel a '%0' makró végrehajtásakor:\sn%1";\nconfig.messages.missingMacro = "Ilyen makró márpedig nincs.";\nconfig.messages.overwriteWarning = "'%0' néven már létezik bejegyzés. Nyomd meg az OK gombot, ha felül szeretnéd írni a régebbi bejegyzést.";\nconfig.messages.unsavedChangesWarning = "FIGYELEM! Változtatásaid még nincsenek elmentve!\sn\snA változások mentéséhez kattints az OK gombra,\snelvetéséhez pedig a Mégse (Cancel) gombra!";\nconfig.messages.confirmExit = "--------------------------------\sn\snA TiddlyWiki el nem mentett szerkesztéseket őriz. Ha így folytatod, elveszíted szerkesztéseidet.\sn\sn--------------------------------";\nconfig.messages.saveInstructions = "VáltozásokMentése";\nconfig.messages.messageClose.text = "bezár";\nconfig.messages.messageClose.tooltip = "Eltünteti ezt az üzenetet.";\nconfig.messages.dates.months = ["január", "február", "március", "április", "május", "június", "július", "augusztus", "szeptember", "október", "november","december"];\nconfig.messages.dates.days = ["vasárnap", "hétfő","kedd", "szerda", "csütörtök", "péntek", "szombat"];\n\nconfig.views.wikified.tag.labelNoTags = "címkék nélkül";\nconfig.views.wikified.tag.labelTags = "címkék: ";\nconfig.views.wikified.tag.openTag = "'%0' címkéjűek megnyitása ";\nconfig.views.wikified.tag.tooltip = "Összes '%0' címkéjű bejegyzés megjelenítése.";\nconfig.views.wikified.tag.openAllText = "Összes, fenti címkéjű bejegyzés megnyitása.";\nconfig.views.wikified.tag.openAllTooltip = "Az összes kilistázott bejegyzés megnyitása.";\nconfig.views.wikified.tag.popupNone = "Nincs felcímkézve más bejegyzés a következővel: '%0' ";\nconfig.views.wikified.defaultText = "Nincs még ilyen bejegyzés. Létrehozásához kattints duplán erre a szövegre!";\nconfig.views.wikified.defaultModifier = "(hiányzó bejegyzés)";\nconfig.views.wikified.shadowModifier = "(árnyékbejegyzés)";\n\nconfig.views.editor.tagPrompt = "Címkék szóközzel elválasztva, ha kell [[szögletes zárójelben]], vagy";\nconfig.views.editor.tagChooser.text = "meglévő címke hozzáadása";\nconfig.views.editor.tagChooser.tooltip = "Válaszd ki a meglévő címkék közül, melyikkel szeretnéd fecímkézni a bejegyzést.";\nconfig.views.editor.tagChooser.popupNone = "Nincsenek meghatározva címkék";\nconfig.views.editor.tagChooser.tagTooltip = "címke hozzáadása";\nconfig.views.editor.defaultText = "Ide írd be '%0' című bejegyzés szövegét!";\n\nconfig.macros.search.label = "keresés";\nconfig.macros.search.prompt = "Keres az oldalon található szövegben.";\nconfig.macros.search.successMsg = "%0 bejegyzés felel meg a %1 keresőfeltételnek.";\nconfig.macros.search.failureMsg = "Nem létezik a %0 keresőfeltételnek megfelelő bejegyzés.";\nconfig.macros.tagging.label = "felcímkézve:";\nconfig.macros.tagging.labelNotTag = "nincs felcímkézve";\nconfig.macros.tagging.tooltip = "''%0' címkével jelölt bejegyzések listája.";\nconfig.macros.timeline.dateFormat = "YYYY. MMM DD.";\nconfig.macros.allTags.noTags = "Nincsenek felcímkézett bejegyzések.";\nconfig.macros.allTags.tooltip = "Összes bejegyzés a '%0' címkével"; \nconfig.macros.list.all.prompt = "Összes bejegyzés ábécésorrendben";\nconfig.macros.list.missing.prompt = "Hivatkozott, de nem létező bejegyzések";\nconfig.macros.list.orphans.prompt = "Egy bejegyzés által sem hivatkozott bejegyzések";\nconfig.macros.list.shadowed.prompt = "Alapértelmezett tartalommal rendelkező árnyékbejegyzések listája.";\nconfig.macros.closeAll.label = "tiszta lap";\nconfig.macros.closeAll.prompt = "Eltűnik az összes bejegyzés (kivéve az épp szerkesztés alatt állót).";\nconfig.macros.permaview.label = "maradónézet";\nconfig.macros.permaview.prompt = "A böngésző címsávjában megjelenik az oldal jelenlegi állapotának megfelelő URL.";\nconfig.macros.saveChanges.label = "változások mentése";\nconfig.macros.saveChanges.prompt = "Fájlba menti a szerkesztett TiddlyWiki-t összes bejegyzésével.";\nconfig.macros.newTiddler.label = "új bejegyzés";\nconfig.macros.newTiddler.prompt = "Új bejegyzés létrehozása.";\nconfig.macros.newTiddler.title = "Új bejegyzés";\nconfig.macros.newJournal.label = "új esemény";\nconfig.macros.newJournal.prompt = "Aktuális dátum és idő szerinti naplóbejegyzés létrehozása.";\n\nconfig.commands.closeTiddler.text = "bezár";\nconfig.commands.closeTiddler.tooltip = "Eltűnik innen a bejegyzés.";\nconfig.commands.closeOthers.text = "csak ez";\nconfig.commands.closeOthers.tooltip = "Eltűnik az összes többi bejegyzés.";\nconfig.commands.editTiddler.text = "szerkeszt";\nconfig.commands.editTiddler.tooltip = "Megnyílik szerkesztésre a bejegyzés.";\nconfig.commands.editTiddler.text = "szerkeszt";\nconfig.commands.editTiddler.readOnlyTooltip = "Bejegyzés forráskódjának megtekintése.";\nconfig.commands.saveTiddler.readOnlyText = "forráskód";\nconfig.commands.saveTiddler.tooltip = "Ha kész a szerkesztés, rögzülnek a változások.";\nconfig.commands.cancelTiddler.text = "visszavon";\nconfig.commands.cancelTiddler.tooltip = "Visszatér a bejegyzés előző változatához.";\nconfig.commands.cancelTiddler.warning = "Biztos, hogy el akarod vetni a '%0' bejegyzés változtatásait?"\nconfig.commands.cancelTiddler.readOnlyText = "kész"\nconfig.commands.cancelTiddler.readOnlyTooltip = "Vissza a bejegyzés szokásos megtekintési módjára."\nconfig.commands.deleteTiddler.text = "töröl";\nconfig.commands.deleteTiddler.tooltip = "Végleg kitörli a bejegyzést a fájlból.";\nconfig.commands.permalink.text = "maradónézet";\nconfig.commands.permalink.tooltip = "Megjelenik a bejegyzés közvetlen eléréséhez szükséges URL.";\nconfig.commands.references.text = "hivatkozások";\nconfig.commands.references.tooltip = "Legördülnek a hivatkozó bejegyzések.";\nconfig.commands.references.popupNone = "Semmilyen bejegyzés sem hivatkozik erre.";\nconfig.commands.jump.text = "ugrik";\nconfig.commands.jump.tooltip = "Ugrás egy másik nyitott bejegyzésre.";\n\n\nconfig.shadowTiddlers.DefaultTiddlers = "SziaSztok";\nconfig.shadowTiddlers.MainMenu = "Hozd létre és szerkeszd a MainMenu című bejegyzést a baloldali navigációs menü testreszabásához.";\nconfig.shadowTiddlers.SiteTitle = "Saját TiddlyWiki";\nconfig.shadowTiddlers.SiteSubtitle = "újrahasználható nemlineáris személyes webnotesz";\nconfig.shadowTiddlers.SiteUrl = "http://innen.hu/MagyarTiddlyWiki/";\nconfig.shadowTiddlers.SziaSztok = "Ha új webnoteszt szeretnél létrehozni ebből az üres TiddlyWiki fájlból, a következő bejegyzéseket kell módosítsad:\sn*SiteTitle és SiteSubtitle: Az oldal címe és alcíme, ahogyan az a fent a fejlécben megjelenik (Mentés után a böngészőablak felső keretében is megjelenik majd.)\sn* MainMenu: Általában a bal oldalon látható menü.\sn* DefaultTiddlers: A TiddlyWiki fájl megnyitásakor megjelenő bejegyzések címét tartalmazza.\snSzükség lesz még továbbá a felhasználói neved megadására is: <<option txtUserName>> ";\nconfig.shadowTiddlers.SideBarOptions = "<<search>><<closeAll>><<permaview>><<newTiddler>><<newJournal 'YYYY. MMM DD.'>><<saveChanges>><<slider chkSliderOptionsPanel OptionsPanel 'beállítások »' 'A TiddlyWiki működésének beállítása'>>";\nconfig.shadowTiddlers.OptionsPanel = "A FelhasználóiBeállítások a TiddlyWiki működését befolyásolják, melyeket böngésződ egy sütiben tárol el.\sn\snA felhasználói név az oldal változtatásait jelöli. Lehetőleg WikiSzó formájában add meg: (pl.: JózsiBloggol)\sn\sn<<option txtUserName>>\sn<<option chkSaveBackups>> BiztonságiMentés\sn<<option chkAutoSave>> AutomatikusMentés\sn<<option chkRegExpSearch>> RegExpKeresés\sn<<option chkCaseSensitiveSearch>> NagybetűsKeresés\sn<<option chkAnimate>> AnimáltEffektek\sn\sn[[további beállítások »|AdvancedOptions]]"; \nconfig.shadowTiddlers.AdvancedOptions = "<<option chkGenerateAnRssFeed>> RSSAbrakGenerálás\sn<<option chkOpenInNewWindow>> ÚjAblakbanNyílóLinkek\sn<<option chkSaveEmptyTemplate>> ÜresSablonMentése\sn<<option chkToggleLinks>> LinkKapcsoló (ismételt klikkelésre megnyitás helyett becsukja a bejegyzést)\sn^^(Control vagy egyéb módosító billentyű felülírja)^^\sn<<option chkHttpReadOnly>> SzerkesztőMód elrejtése, ha a fájl webszerveren van\sn<<option chkForceMinorUpdate>>A szerkesztések [[ApróMódosítás]]ként kezelése, megőrizve az eredeti dátumot és időt\sn^^(a 'rögzít' gomb és a Shift billentyű illetve a Ctrl-Shift-Enter billentyűk együttes megnyomásával továbbra is normál módosításként regisztrálja a szerkesztést.)^^\sn<<option chkConfirmDelete>>MegerősítésTörlésElőtt\snA sorok maximális száma a bejegyzés szerkesztőmezőjében: <<option txtMaxEditRows>>\snA biztonsági mentések tárolására szolgáló mappa neve: <<option txtBackupFolder>>\sn";\nconfig.shadowTiddlers.SideBarTabs = "<<tabs txtMainTab Idő 'Bejegyzések időrendben' TabTimeline Mind 'Összes bejegyzés' TabAll Címke 'Összes címke' TabTags Egyéb 'Bejegyzések további listái' TabMore>>";\nconfig.shadowTiddlers.TabTimeline = "<<timeline>>";\nconfig.shadowTiddlers.TabAll = "<<list all>>";\nconfig.shadowTiddlers.TabTags = "<<allTags>>";\nconfig.shadowTiddlers.TabMore = "<<tabs txtMoreTab Hiányzó 'Nem létező bejegyzések' TabMoreMissing Árva 'Hivatkozás nélküli bejegyzések' TabMoreOrphans Árnyék 'Árnyékbejegyzések' TabMoreShadowed>>";\nconfig.shadowTiddlers.TabMoreMissing = "<<list missing>>";\nconfig.shadowTiddlers.TabMoreOrphans = "<<list orphans>>";\nconfig.shadowTiddlers.TabMoreShadowed = "<<list shadowed>>";\nconfig.shadowTiddlers.StyleSheet = "/***\snIde írd be saját CSS stíluslapodat!\sn***/\sn/*{{{*/\sn\sn/*}}}*/\sn";\nconfig.shadowTiddlers.ViewTemplate = "<div class='toolbar' macro='toolbar -closeTiddler closeOthers +editTiddler permalink references jump'></div>\sn<div class='title' macro='view title'></div>\sn<div class='subtitle'><span macro='view modifier link'></span>, <span macro='view modified date [[YYYY. MMM DD.]]'></span> (létrehozva: <span macro='view created date [[YYYY. MMM DD.]]'></span>)</div>\sn<div class='tagging' macro='tagging'></div>\sn<div class='tagged' macro='tags'></div>\sn<div class='viewer' macro='view text wikified'></div>\sn<div class='tagClear'></div>";\n}}}\n
A MagyarTiddlyWiki az eredeti TiddlyWiki egy adaptációja volt: a teljes lokalizáció érdekében nemcsak bejegyzéseiben, hanem programkódjában is különbözött a JeremyRuston által megírt eredetitől. A rendszer fejlődése azóta feleslegessé tette egy külön adaptáció fenntartását, mivel a program fejlődése azóta arra a szintre jutott, hogy majdnem teljes mértékben magyarítható egy systemConfig címkével jelölt bejegyzés segítségével, mint például a MagyarFordítás bejegyzés.\n\nA ~MagyarTiddlyWiki [[utolsó verziója|http://innen.hu/MagyarTiddlyWiki/1.2.35/]] az 1.2.35-ös verziószámú TiddlyWiki kiadáson alapult alapult. A MagyarTiddlyWiki létrehozása során bele kellett nyúlni a TiddlyWiki [[FájlSzerkezet]]ébe a rendszer teljes magyar nyelvű fordításának létrehozása érdekében. Ez bizonyos kompatibilitási problémákkal járt: például nem biztos, hogy az egyes [[Makrók]] működnek változtatások nélkül. \n\nA további magyar verziók ennek megfelelően az eredeti TiddlyWiki verziókon fognak alapulni, csak a MagyarFordítás bejegyzést kell majd aktualizálni. Így lett a MagyarTiddlyWiki elnevezésből TiddlyWikiMagyarul.
A TiddlyWiki egyik legkiemelkedőbb funkciója, hogy az egész rendszer elfér egyetlen HTML fájlban, mely tartalmazza a hipertext dokumentumot magát, a JavaScript kódot és a lépcsőzetes stíluslap elemeket, melyek a dokumentum tartalmának megjelenítéséhez és szerkesztéséhez szükségesek. Mindez rendkívül egyszerűvé teszi akár a weboldalon történő publikálást, akár az e-mail segítségével történő terjesztést. Bárki, akinek megfelelő modern böngésző áll rendelkezésére, megtekintheti vagy szerkesztheti a tartalmat.\n
SziaSztok\nTiddlyWiki\nOldalHasználat\nProgramLetöltés\nFrissítésMódja\nRSSAbrak\nEnglishSummary\nJároliJózsef\nCopyRight 2006\n\n
A makrók segítségével az egyszerű szöveges elemeknél jóval egzotikusabb objektumokat hozhatsz létre. Jó példa a makrók használatára a SzikraVonalak, OldalSávOpciók, BeállításokMező bejegyzés vagy a RendszerBejegyzések.\n\nTovábbi példák:\n* Mai dátum:\n{{{\n<<today>>\n}}}\neredménye: <<today>>\n\n* [[Címkék]]re kattintva felugró ablak:\n{{{\n<<tag funkciók>>\n}}}\neredménye: <<tag funkciók>>\n\n* Új esemény bejegyzés létrehozása:\n{{{\n<<newJournal "DD MMM YYYY, hh:mm">>\n}}}\neredménye a következő:<<newJournal "DD MMM YYYY, hh:mm">>\nparaméterei az alábbiak lehetnek:\n** DDD - a hét napja, (pl. "hétfő")\n** DD - a hónap napja, 0DD - nullát tesz az egyjegyű számok elé\n** MMM - a hónap szöveggel kiírva (pl. "Július")\n** MM - a hónap számmal kiírva, 0MM - nullát tesz az egyjegyű számok elé\n** YYYYY - az teljes évszám, YY - az évszám két utolsó számjeggyel kiírva\n** hh - óra\n** mm - perc\n** ss - másodperc\n\n* Bejegyzés beágyazása:\n{{{\n<<tiddler MikroTartalom>>\n}}}\neredményeképp a MikroTartalom bejegyzés beágyazódik az aktuális bejegyzésbe: //Fontos: jelenleg nincs védelem beépítve a végtelen ciklusok létrehozása ellen, ezért erre oda kell figyelni.//\n\n<<tiddler MikroTartalom>>\n* Gombnyomásra legördülő mező:\n{{{\n<<slider chkTestSlider BeállításokMező beállítások "A TiddlyWiki beállítása">>\n}}}\neredménye a következő: <<slider chkTestSlider BeállításokMező beállítások "A TiddlyWiki beállítása">>\nparaméterei az alábbiak:\n** legördülő mező állapotának a böngészőben való elmentésére szolgáló süti neve\n** a mező tartalmát adó bejegyzés címe\n** mezőt szabályozó fül felirata\n** ül magyarázó szövege, mely az kurzor felett jelenik meg.\n
A CsinosLinkek formátummal létrehozhatunk hivatkozást saját gépünkön vagy a helyi hálózaton található mappákra. Az operációs rendszertől és a böngészőtől függően vagy Windows Explorer vagy OS X Finder ablakban nyílik meg a mappa, vagy a böngészőablakban magában jelenik meg.\nVálts [[SzerkesztőMód]]ba hogy lásd, miként kell megadni [[Windows hálózatban megosztott mappát|file://///szerver/megosztás/mappa/fájlnév]], [[Windows-os saját gépen található mappát|file:///c:/mappa/fájlnév]] vagy egy [[Unix-szerű oprendszeren található mappát|file:///mappa/fájlnév]].\n
A JobboldaliMező 'maradónézet' feliratára klikkelve a böngésző címsorában az oldal aktuális állapotának megfelelő URL jelenik meg, mely meghatározza, hogy melyik feliratok legyenek nyitva, és milyen sorrendben jelenjenek meg. Ha a bejegyzések egy speciális csopotjára, elrendezésére szeretnél hivatkozni, akkor állítsd be őket, majd kattints a 'maradónézet' gombra, végül másold ki a címmezőből az elérési útvonalat, és másold be egy weboldalra, e-mailba, stb.\nA bejegyzések fejlécében megjelenő 'maradónézet' feliratra klikkelve a csak az adott bejegyzést megjelenítő állapotot lehet hasonló módon rögzíteni.
A MegjegyzésBlokkok kiemelik az idézett szövegrészeket:\n\nJeremyRuston írta:\n<<<\nA TiddlyWiki olyan, mint egy blog, mert tartalma szintén rövid bejegyzésekből áll. Az oldal kialakítása azonban arra bátorítja a felhasználót, hogy leginkább a hiperlinkeket kövesse, ne pedig sorban, például időrendi sorrendben haladva olvassa végig a bejegyzéseket. Ezáltal a egyes MikroTartalom elemek egy egységes szövetté állnak össze. TiddlyWiki minden bizonnyal egy újfajta médium képviselője, mely idővel saját SzerkesztésiStílus létrejöttét fogja elősegíteni. Ez a HarmadikVerzió, mely új funkciókat is tartalmaz. Ezen kívül számos TiddlyWikiAdaptáció létezik, bár némelyikük korábbi verziókon alapul.\n<<<\n\nAkárcsak a SzámozottListák és a SzámozatlanListák, a MegjegyzésBlokkok is különböző szinteken jelenhetnek meg. Nyisd meg a bejegyzést [[SzerkesztőMód]]ban, hogy lásd, hogyan is kell létrehozni:\n\n>első szint\n>első szint\n>>második szint\n>>második szint\n>>>harmadik szint\n>>>harmadik szint\n>>második szint\n>első szint
A MikroTartalom egy manapság divatos kifejezés, mely tipikusan egy egész weboldalnál kisebb tartalomtöredékeket jelent. A MikroTartalom gyakran valamilyen speciális csoportosítás, aggregáció segítségével jelenik meg, hogy csökkentse a tartalomváltás, navigáció erőforrásigényét és nehézkességét. (Ilyenek például a számtalan bejegyzést kezelő weblog oldalak, vagy például a [[Flickr|http://flickr.com]] által kezelt fotóalbumok.) Ez a TiddlyWiki is MikroTartalom elemeket kezel, melyek egycsapásra töltődnek be, majd fokozatosan jelennek meg, ahogy az olvasó a hipertext szövetében előrehaladva újabb és újabb bejegyzéseket nyit.\n
* KamiWiki : http://rakusai.org/kamiwiki/\n* OgreKitWiki (IsaoSonobe): http://www-gauge.scphys.kyoto-u.ac.jp/~sonobe/OgreKit/OgreKitWiki.html (jelenleg nem elérhető)\n* TidliPo (JacquesTurbé) franciául: http://avm.free.fr/IMG/html/carnet_gt_BigCo.html
Ha engedélyezzük ezt az opciót, akkor a 'Jároli' kulcsszót nagy kezdőbetű nélkül, csupa kisbetűvel írva, egyetlen találat sem fog megjelenni, mert a kereséskor azt is vizsgálja a rendszer, hogy pontosan egyeznek-e a kis és nagybetűk.
Ha olyan bejegyzést szeretnél létrehozni, melynek címe nem követi a WikiSzavak sémáját, akkor NemWikiSzóLinkek segítségével is létrehozhatsz hivatkozásokat. Bármely kifejezést [[kettős szögletes zárójel]]be téve a [[WikiSzavak]]kal egyenértékű hivatkozást hozhatsz létre, mely hasznos lehet akkor is, ha toldalékolni kell a [[WikiSzavak]]at, vagy olyan speciális karakterek szerepelnek a [[WikiSzavak]]ban, melyeket nem ismer fel a rendszer. A bejegyzés rögzítése után a kettős zárójelbe tett kifejezésekre klikkelve ugyanúgy létrehozhatsz új bejegyzést, vagy ha már létezik, megjelenítheted azt, mint a WikiSzavak esetén. Nyisd meg szerkesztésre ezt a bejegyzést, ha példát szeretnél látni a kettős zárójelek használatára.\n
A MagyarTiddlyWiki - ugyanúgy mint TiddlyWiki - BSD típusú NyíltForráskódúLicenc alatt került közzétételre, mely igen nagy szabadságot ad különbüző felhasználási lehetőségek tekintetében: akár üzleti célokra is használható mindaddig, amíg a szerzői jogi információk (CopyRight) változatlan formában megjelenítésre kerülnek. Mindemellett kedves gesztus az eredeti TiddlyWiki és a MagyarTiddlyWiki webcímére mutató hivatkozások feltüntetése. A fenti licenc vonatkozik mind a TiddlyWiki kódjára, mind az ÚjraFelhasználás segítségével létrehozott bármely tartalomra. Ez a gyakorlatban ugyanazt jelenti, hogy a tartalom is ugyanúgy a tiéd, mintha például a Microsoft Word felhasználásával hoztad volna létre az oldalt.
A középső szövegmező kövér betűvel írt szavaira klikkelve megjelenik az azonos című bejegyzés, mely a vastag betűvel kiemelt fogalommal kapcsolatban nyújt további információkat. A dőlt betűvel szedett szavak már meghivatkozott, de még nem létező bejegyzéseket jeleznek, melyekre klikkelve új bejegyzést lehet létrehozni. Ha az egeret a bejegyzés fölött tartod, akkor egy SzerkesztőFejléc jelenik meg, mely a bejegyzésekhez kapcsolódó funkciók elérését teszi lehetővé. Bármely bejegyzés szerkeszthető, a [[SzerkesztőMód]]ra váltáshoz vagy duplán kell kattintani a bejegyzés szövegére, vagy az fejlécben megjelenő 'átír' feliratra. A változások azonban nem kerülnek elmentésre mindaddig, amíg egy saját TiddlyWiki példányt nem hozol létre. Csak a VáltozásokMentése után használd a böngésző frissítés funkcióját, különben elveszhetnek a még nem mentett módosításaid!\n
http://ccm.sherry.jp/tiddly/\n\nPerl és ~MySQL SzerverOldaliTechnikák felhasználásával készült adaptáció. Plusz funkciói közé tartozik a KésleltetettBetöltés, jelszóval védett tartalom és a normál TiddlyWiki formátumba exportálás. //(2005 aug. 1-ei állapot alapján)//
http://www.geetduggal.com/PileTiddly/\n\nMinimalista adaptáció, mely hierarchikus címkézést vezetett be, illetve még néhány érdekes, de kevéssé magától értetődő funkciót, melyek segítségével egy cédulahalomhoz hasonló módon lehet kezelni a TiddlyWiki bejegyzéseit. A minimalista jelen esetben fehér alapon fekete betűket jelent, kék linkekkel.\n
Mivel az egész TiddlyWiki elfér egyetlen HTML fáljban, gyakorlatilag az oldal megtekintésével már le is töltötted számítógépedre a teljes programot. Hogy a TiddlyWiki oldal elmentése után ne kelljen kitörölgetned a már meglévő bejegyzéseket, kezdhetsz egy 'üres' sablonnal is. Attól függően, hogy mit szeretnél, kétféle út áll előtted. \n\nEgyszerűen szeretnél hozzájutni a TiddlyWiki-hez, és nem baj, ha nem a legújabb verziót töltöd le (az innen.hu-n ugyanis nem azonnal állunk át a legújabb verzióra):\n# Letöltöd az [[itt található fájlt|http://innen.hu/MagyarTiddlyWiki/2.1.3/sablon.html.zip]], kitömöríted és használod.\n\nA legutóbbi TiddlyWiki verziót akarod használni, (vagy esetleg más TiddlyWikiAdaptáció lefordítását szeretnéd elérni) és ehhez az itt elérhető MagyarFordítás tartalmát magad szeretnéd beszúrni:\n# kattints a jobb egérgombbal [[erre a linkre|http://www.tiddlywiki.com/empty.html]], majd válaszd a 'Save link as...' vagy a 'Save target as...' opciót, illetve ezek magyar megfelelőit ('Hivatkozás mentése más néven') \n** ''ne'' használd a File/Save parancsot és magyar megfelelőjét KiszámíthatalanMentés miatt\n** add meg, hogy hova illetve milyen néven mentse a böngésző a weblapot (a .HTML kiterjesztés megtartásával)\n# nyisd meg a böngészővel ezt az újonnan létrehozott fájlt\n# másold ki innen a MagyarFordítás bejegyzés tartalmát (a MagyarFordítás bejegyzés felett megjelenő view feliratra kattintva eléred a forráskódot, és kimásolod)\n# az üres [[TiddlyWiki]] fájlban a ''new tiddler'' feliratra kattintva hozz létre egy új bejegyzést, adj neki valamilyen címet, másold be a nagy szövegmezőbe a kimásolt fordítást majd írd be a legalsó szövegmezőbe a ''systemConfig'' címkét, végül kattints a bejegyzés felett megjelenő ''done'' feliratra. \n# nyomd meg a jobboldali 'save changes' gombot, majd töltsd újra a weboldalt a böngészőben (CTRL + F5 gombok lenyomásával is akár): ha minden jól ment, akkor magyar kezelőfelülettel fog megjelenni az oldal.\n# kattints a jobboldali 'beállítások' gombra, majd add meg a felhasználói neved\n# szerkessz, írj át, hozz létre bejegyzéseket\n** A SpeciálisBejegyzések segítségével testreszabható az oldal: megváltoztatható az OldalCím, a NavigációsMenü stb. \n# a változtatások elmentéséhez nyomd meg a jobboldali 'változások mentése' gombot\n# TiddlyWiki a meglévő fájlról biztonsági mentést készít, majd kicseréli az eredeti fájlt az új verzióra.\n\n''Ne'' használd a menüből kiadott File/Save parancsot illetve ennek magyar megfelelőjét a TiddlyWiki mentéséhez (a KiszámíthatalanMentés miatt) !
#displayArea {background-color: #ffccff; }\n#mainMenu {border: 1px solid #ffff88; }\n#commandPanel {background-color: #008800; }
http://snipurl.com/qwikiweb\n\nA QwikiWeb egy weboldal-orientált TiddlyWiki adaptáció, mely a személyes webnotesz alkalmazásformával szemben elsősorban a statikus szerverről letöltött weblapként való felhasználásra összpontosít. Főbb újdonságai az eredeti verzióhoz képest:\n- Egyszerűbben módosítható színvilág, \n- Különböző felhasználói üzemmódok által szabályozott felhasználói felület, mely a helyi felhasználás és a webszerverről való letöltés esetére külön-külön beállítható. (Ezzel a funkcióval el lehet érni, hogy ne válthassanak [[SzerkesztőMód]]ba a felhasználók.)\n- A bejegyzések kezelését könnyebbé tevő kiegészítő funkciók\n\nEmellett még számos olyan újítást is bevezetett ez az adaptáció, melyeket a későbbi TiddlyWiki verziók is átvettek, mint a bejegyzések elrejtése és kizárása a keresésből, a felhsználói felület üzeneteinek más nyelvekre fordítását segítő mechanizmus, stb. \n//(1.2.20 [ach07j] verzió alapján)//
Az RSS támogatás jelenleg fejlesztés alatt; hiányzik még néhány funkció implementálása (például jelenleg sima szöveg formátumú, nélkülözi a formázásokat és az aktív linkeket), mindenesetre jelen formájában is egyszerűbbé teszi a változások követését. Saját [[TiddlyWiki]]dből az RSSAbrakGenerálás opció aktiválásával hozhatsz létre RSS abrakot.
Az RSSAbrak generálása a TiddlyWiki [[HarmadikVerzió]]jában bevezetett új funkció. A jobb oldalon található FelhasználóiBeállítások között aktiválható a funkció, mely a fő TiddlyWiki fálj mentésével egyidejűleg automatikusan RSS 2.0 formátumú fájlt ment a legutóbb szekesztett bejegyzéseket tükrözve. A fálj a fő HTML fálj mellett jelenik meg, ugyanazzal a fáljnévvel, csak kiterjesztése ".xml" lesz. Mint a TiddlyWiki összes funkciója, ez is kísérleti jellegű, ezért valószínűleg egyes RSS olvasók kiszámíthatatlanul fogják kezelni mindaddig, amíg az összes probléma ki nem lesz javítva.\n\nA funkció megfelelő működéséhez a SiteUrl speciális bejegyzésbe be kell írni azt az URL címet, melyen a TiddlyWiki publikálásra kerül. (Ne kerüljenek szóközök vagy sortörés az URL elé vagy utána.)\n\n
A Reguláris kifejezésekkel történő keresés (RegExpKeresés) segítségével a JavaScript [[RegExp szintaxisát|http://www.programmershelp.co.uk/docs/javascript/regexp.html#1193188]] lehet a keresőmezőben használni, jobbára bonyolultabb keresési feltételek megadásához.\n
Az RendszerBeállítóBejegyzés funkció segítségével kiegészítő JavaScript kódok futtathatóak az oldal betöltésekor bármely olyan bejegyzésből, melyet a 'rendszerBeállító' címkével, a SpeciálisCímkék egyikével jelöltél. Példának szolgáljon a RendszerBeállítóPélda, melyhez ha hozzáadod a megfelelő címkét, (elmented a változásokat) majd újratöltöd az oldalt akkor láthatod, hogyan befolyásolják az egyes opciók a FelhasználóiFelület működését.\n
config.animFast = 0.12; // AnimáltEffektek sebessége (alacsonyabb == lassabb)\nconfig.animSlow = 0.01; // EasterEgg animáció sebessége\nconfig.views.wikified.toolbarEdit.text = "Szekeszd nyugodtan, nem lesz elmentve.";
Régebbi MagyarTiddlyWiki verziók letölthetőek innen:\n* http://innen.hu/MagyarTiddlyWiki/1.2.22/\n* http://innen.hu/MagyarTiddlyWiki/1.2.26/\n* http://innen.hu/MagyarTiddlyWiki/1.2.29/\n* http://innen.hu/MagyarTiddlyWiki/1.2.35/\n* http://innen.hu/MagyarTiddlyWiki/2.0.8/
http://www.serversidewiki.com\n\nRuby on Rails SzerverOldaliTechnikák felhasználásával készült adaptáció mely még további plusz szolgáltatásokat nyújt a klasszikus TiddlyWiki funkciókon túl. Annyiban különbözik a többi adaptációtól, hogy a szerveroldali program kódja nem nyilvános. Az adaptáció készítője fizetős szolgáltatás keretében teszi lehetővé bárki számára MikroTartalom alapú weboldal létrehozását. \n//(augusztus 19-ei állapot)//
Ha Windows XP Service Pack 2 operációs rendszeren használjuk az Internet Explorer böngészőt, akkor szenvedő alanyai lehetünk a rendszer azon mágikus képességeinek, hogy képes nyilvántartani, hogy mely html fájlok lettek letöltve az internetről, majd elmentve a helyi, NTFS fájlrendszerre. Az [[alternate data stream fájlok|http://www.jsware.net/jsware/sviewer.html]] segítségével megoldható, hogy egy fájl az 'Internet Zóná'ban legyen nyilvántartva, azonban a VáltozásokMentése funkció használatához szükséges, hogy TiddlyWiki a 'Sajátgép Zóná'ban fusson.\nA probléma az alábbi módokon küszöbölhető ki:\n* a FőTiddlyWikiFájl FAT fájlrendszerre mentésével majd onnan történő visszaolvasásával (például egy USB pendrájv felhasználásával)javascript:;\nrögzít\n* a fájl szövegszerkesztőben történő megnyitásával, majd más néven történő elmentésével\nMindkét esetben az új fájl már a 'Sajátgép Zóná'ban nyílik meg, így az Internet Explorer nem fogja megjeleníteni az információs csíkot, engedélyt kérve a fájl futtatásához. Ekkor rá kell kattintani az 'Allow Blocked Content' feliratra ezzel engedélyezve TiddlyWiki összes funkcióját.\nMindez joggal tűnhet idegesítőnek. Egy kézenfekvő alternatíva lehet azonban a FireFox használata, mely minden platformon probléma nélkül fut.
http://www.cs.utexas.edu/~joeraii/siglet/\n\nA TiddlyWikiRemote változaton alapuló TiddlyWiki adaptáció legfőbb újítása, hogy az egyes bejegyzések nemcsak szavakkal, hanem színnel és különböző kerettel is felcímkézhetőek, ezáltal lehetővé téve vizuálisan is az egyes témák közötti összefüggések könnyű beazonosítását. Emellett az [[JobboldaliMező]]ben megjelenő listákhoz hasonló felsorolások áttekinthetőségét váltakozó háttérszín generálásával segíti. //(2005. júl. 27-ei állapot)//
TiddlyWikiMagyarul
http://innen.hu/MagyarTiddlyWiki/
A TiddlyWiki speciális bejegyzéseinek segítségével egyszerűen szerkezthetőek az oldal olyan alapvető elemei, mint a navigációs menü, az oldal címe, alcíme vagy az oldal elérési útvonala. A DefaultTiddlers (alapértelmezett bejegyzések) például az oldal megnyitásakor vagy újratöltésekor kijelzett bejegyzéseket határozza meg. Többi lehetőséget a [[Konfiguráció]] bejegyzésben tekintheted át.\n\n\n A speciális bejegyzések változtatásai azonnal megjelennek az oldalon.
A SpeciálisCímkék segítségével jelezhetjük, ha valamely szempontból másképp kell hogy kezelje a bejegyzést a rendszer:\n* "keresésbőlKizárva": semmiképpen sem jelenik meg a bejegyzés a keresési eredmények között\n* "listázásbólKizárva": nem jelenik meg a bejegyzés a JobboldaliMező listáiban\n* "rendszerBejegyzés": azokat a bejegyzéseket jelöli, melyek TiddlyWiki kötelező kellékeit határozzák meg, mint például a NavigációsMenü, OldalCím, stb. Ezek a bejegyzések az ÜresSablonMentése után is megmaradnak a TiddlyWiki fájlban.\n* "rendszerBeállító": azokat a bejegyzéseket jelöli, melyek a TiddlyWiki betöltésekor végrehajtandó JavaScript kódot tartalmaznak
A TiddlyWiki kinézete, skin-je testreszabható saját CSS StílusLap segítségével. Ehhez nem szükséges a FőTiddlyWikiFájl megnyitása HTML szerkesztővel, elég az erre a célre létrehozott speciális StílusLap bejegyzésbe bemásolni a saját stíluslapot. Ez a fajta testreszabás egy későbbi TiddlyWiki verzióra való átállás után is megmarad, ellentétben a FőTiddlyWikiFájl eredeti stíluslapjában eszközölt módosításokkal.\n\nA PéldaStílusLap néhány példát hoz a stíluslappal létrehozható vizuális hatásokra. A [[SzerkesztőMód]]ban megnyitott bejegyzésből kell kimásolni a kódrészletet, majd beilleszteni a StyleSheet című bejegyzésbe. A VáltozásokMentése után a változások ellenőrzéséhez a böngészőben kell frissíteni a lapot. Hibás szintaxisú CSS esetén figyelmeztetés jelenik meg, de ettől nem szűnik meg működni a TiddlyWiki.\n
A kisméretű információcsomagok, a MikroTartalom alapú szerkezet a hagyományos weboldalaktól merőben eltérő szerkesztési stílust követel meg. Ez azonban nagyon jól illeszkedik a WikiWikiWeb követelményeihez, ahol az az ideális, ha egy címszóhoz csak egy jól körülhatárolható téma tartozik, mert ezzel egyszerűvé válik az egyes címszavak közötti sűrű és értelmes hivatkozási hálózatok létrehozása. Sokban hasonlít ez a Jakob Neilsen által már 1998-ban felvázolt [[mikrotartalom-szerkesztési elvekhez|http://www.useit.com/alertbox/980906.html]].
Az egeret a bejegyzések felett tartva a bejegyzés címe mellett megjelenik egy speciális fejléc, mely az alábbi szerkesztő és navigációs funkciók elérését teszi lehetővé:\n* "bezár" - elrejti az aktuális bejegyzést\n* "átír" - megnyitja a bejegyzést [[SzerkesztőMód]]ban\n* "maradónézet" - közvetlenül a bejegyzésre mutató URL jelenik meg a böngésző címsávjában\n* "hivatkozások" - megjeleníti az összes hivatkozó bejegyzést\n* "rögzít" - rögzíti a szerkesztések eredményét\n* "visszavon" - elveti a szerkesztés alatt álló bejegyzés változásait\n* "töröl" - kitörli az aktuális bejegyzést\n
Az egyes bejegyzésekre duplán kattintva, vagy a bejegyzések fejlécében megjelenő 'átír' feliratra kattintva a bejegyzés megnyílik szerkesztésre, ahol három szerkesztőmező segítségével írhatjuk át a bejegyzés címét, a bejegyzés tartalmát, illetve megadhatjuk a hozzá kapcsolódó címkéket. Egyszerre több bejegyzés is megnyitható szerkesztésre, így egyszerűen átmásolható a formázott tartalom az egyikből a másikba. Ügyeljünk arra, hogy a cím megváltoztatásakor a más bejegyzésekről mutató hivatkozások nem változnak meg automatikusan, ezért szerkesztés előtt mindig nézzük meg, hogy hol léteznek még a régi névre mutató hivatkozások. A változások rögzítése nem egyenlő a [[VáltozásokMentése]]'vel, úgyhogy vagy kapcsoljuk be az [[AutomatikusMentés]]t, vagy mentsünk gyakran kézzel, az adatvesztést elkerülendő, és csak akkor frissítsük az oldalt a böngészőben, ha látjuk a sikeres mentést visszaigazoló feliratot (ami azt mutatja, hogy az utolsó mentés óta nem csináltunk semmit).\n
Dinamikus webszerver esetén adott a lehetőség arra, hogy a szerveren található dokumentumokat webes felületen keresztül szerkeszteni, létrehozni, törölni, stb. lehessen. A MagyarTiddlyWiki jelen változata mögött nem áll dinamikus szerveroldali kisegítés, ezért a VáltozásokMentése esetén az egész dokumentumot elmented ugyanúgy, mint például a Microsoft Word használata esetén, továbbá az oldal tartalmában eszközölt változtatásokkal nem tudod felülírni az eredeti oldalt. Mindez azt jelenti, hogy ez a rendszer alapjában véve egyfelhasználós. Van azonban néhány olyan TiddlyWikiAdaptáció, ami SzerverOldaliTechnikák felhasználásával egészíti ki az alap TiddlyWiki rendszer működését, lehetővé téve a többfelhasználós működést.
Üdvözöllek a TiddlyWikiMagyarul weboldalán! A TiddlyWiki egy kísérleti MikroTartalom alapú WikiWikiWeb, melyet JeremyRuston írt HTML, CSS és JavaScript felhasználásával. Bármilyen modern böngészővel olvasható és szerkeszthető, mindenféle SzerverOldaliTechnikák nélkül. Segítségével egyszerűen létrehozhatóak MagábaZárt hipertext dokumentumok, melyeket bármilyen webszerverre fel lehet tölteni, e-mailben elküldeni vagy akár USB meghajtóra írni (WikiAKulcstartón). Az itt olvasható weblap a <<version>>. kiadáson alapul, mely NyíltForráskódúLicenc alatt került közzétételre. Az első magyarított verzió 2005. május 21-én jelent meg; a RégebbiVerziók közül pár szintén letölthető.
A szikravonalakat EdwardTufte [[találta fel|http://www.edwardtufte.com/bboard/q-and-a-fetch-msg?msg_id=0001OR&topic_id=1]], melyek kisméretű, a szöveg sortávolságánál nem nagyobb grafikonok. Feltalálója megfogalmazása szerint "kicsi, intenzív, szavakra hasonlító grafikák". Például a ez a grafikon <<sparkline 163 218 231 236 232 266 176 249 289 1041 1835 2285 3098 2101 1755 3283 3353 3335 2898 2224 1404 1354 1825 1839 2142 1942 1784 1145 979 1328 1611>> a www.tiddlywiki.com oldal 2005. áprilisi látogatottságát ábrázolja.\n\nA szikravonalak egyszerűen létrehozhatóak a [[Makrók]] funkció segítségével:\n{{{\n<<sparkline 163 218 ... 1328 1611>>\n}}}\nA legszebb az egészben, hogy a szikravonal-grafikonok előállításához nincsen szükség semmilyen plusz képfájl feltöltésére, sem [[SzerverOldaliTechnikák]]ra.
A SzámozatlanListák létrehozása egyszerű.\n* Csak írj egy csillagot\n* a sor elejére.\n** ha egy meglévő listaelem alá szeretnél elemeket besorolni,\n** kezdd a sort két csillaggal.\n*** Ha még egy szintet meg szeretnél jeleníteni,\n*** használj három csillagot a sor elején.\n* Szerkeszd ezt a bejegyzést, hogy lásd miről is van szó.\n* Csinálhatsz még [[SzámozottListák]]at is.\n
Nagyon könnyű számozott listákat létrehozni.\n# Kezdj minden sort kettőskereszttel,\n# és a bejegyzésben automatikusan\n# megszámozva jelennek meg a sorok.\n## Ha szeretnél egy \n## másik listát beágyazni,\n## adj két '#'-et a sorok elejéhez.\n# Ha visszatérsz az egy kettőskereszt használatához,\n# akkor a fő lista sorszámai\n# ugyanott folytatódnak, ahol abbamaradtak.\n\nA SzámozatlanListák létrehozása is hasonlóan egyszerű.
<<gradient horiz #bbbbbb #eeeeee #ffffff>>A SzínÁtmenet [[Makrók]] egyszerű vízszintes és függőleges színátmenetes hátterek létrehozását teszi lehetővé. Ezek az átmenetek színes HTML elemekből állnak, létrehozásukhoz nincs szükség képekre>>\nA SzínÁtmenet [[Makrók]] KiterjesztettMakrók, melyek a szöveget a következő '>>' jelig dolgozzák fel. Mindez a következőképpen néz ki:\n{{{\n<<gradient vert #ffffff #ffdddd #ff8888>>színátmenetes háttér>>\n}}}\nAz első paraméter ''vert'' vagy ''horiz'' lehet, és az átmenet irányát adja meg: vertikális, vagy horizontális. A következő paraméterrel kettő vagy több szín adható meg (CSS RGB(r,g,b) formátum szintén lehetséges). A Színátmenet Makró ennek megfelelően finom átmenetet hoz létre a megadott színek között.\n\n| <<gradient vert #ffffff #ffdddd #ff8888>>Nem kellett semmilyen képet felhasználni ehhez a háttérhez>> | <<gradient vert #ffffff #ddffdd #88ff88>>Nem kellett semmilyen képet felhasználni ehhez a háttérhez>> | <<gradient vert #ffffff #ddddff #8888ff>>Nem kellett semmilyen képet felhasználni ehhez a háttérhez>> |\n\nBeágyazott CSS definíciók is használhatóak a következő módon: \n\n<<gradient vert #000000 #660000 #aa2222>>color:#ffffff;font-size:12pt;Sötétség>>\n{{{\n<<gradient vert #000000 #660000 #aa2222>>color:#ffffff;font-size:12pt;Sötétség>>\n}}}\n
http://informationality.com/tagglywiki/tagglywiki.html\n\nMint az adaptáció neve is mutatja, ez a verzió lehetővé teszi az egyes bejegyzések felcímkézését, a következő koncepcióval:\n* címkéket lehet adni a bejegyzésekhez\n* a bejegyzések maguk is szolgálhatnak más bejegyzések címkéjéül\n* a címkék maguk is bejegyzések\n\nJodyFoo verziója megjelenése után az eredeti TiddlyWiki is címkézhető lett, bár némiképp másképpen (se nem jobban, se nem rosszabbul) valósult meg a címkézés: például itt nem válik automatikusan bejegyzéssé a címke, és nem lehet közvetlenül bejegyzésekkel címkézni, továbbá nem vesszők, hanem szóköz választja el az egyes címkéket.\n
A TiddlyWiki megjelenése, külalakja és működése nagymértékben testreszabható az alábbi lehetőségek által:\n* A ColorPalette bejegyzés szerkesztésével megváltoztathatóak az oldal színei\n* A CustomStyleSheet szerkesztésével a megjelenés behatóbban is változtatható, gyakorlatilag a használt StílusLap megváltoztatásával\n* A PageTemplate, ViewTemplate vagy az EditTemplate segítsévével az oldal felosztása illetve az egyes bejegyzések nézete és szerkesztőűrlapja változtatható meg.\n* Mások által elkészített [[TiddlyTémák|http://tiddlythemes.com/]] is felhasználhatóak\n* Olvasd el a [[Konfiguráció]] bejegyzést, ahol konfigurációs lehetőségek tekinthetőek át.\n* [[Kiegészítők]] segítségével is bővítheted a TiddlyWiki funkcióit\nEzen kívül számos TiddlyWikiEszközök segíthetnek TiddlyWiki saját szájíz szerinti használatában
http://www.tiddlywiki.com\n\nA TiddlyWiki olyan, mint egy blog, mert tartalma szintén rövid bejegyzésekből áll. Az oldal kialakítása azonban arra bátorítja a felhasználót, hogy leginkább a hiperlinkeket kövesse, ne pedig sorban, például időrendi sorrendben haladva olvassa végig a bejegyzéseket. Ezáltal a egyes MikroTartalom elemek egységes szövetté állnak össze. TiddlyWiki minden bizonnyal egy újfajta médium képviselője, mely idővel saját SzerkesztésiStílus létrejöttét fogja elősegíteni. Az eredeti [[TiddlyWiki]]-n kívül számos TiddlyWikiAdaptáció létezik, bár némelyikük korábbi verziókon alapul.\n\n
A http://www.tiddlywiki.com/dev/ címen található [[TiddlyWiki/Dev]] oldal egy külön TiddlyWiki fájl, mely a rendszer fejlesztésével, adaptálásával, hekkelésével kapcsolatos információkat gyűjti. A tervek szerint a következő témák teljes leírása lesz majd itt :\n* Részletes verzinformációk\n* Az ismert hibák technikai háttere\n* Információk egyedi StílusLap fejlesztők számára\n* Fejlesztői információk a [[Makrók]] és a [[WikiFormázók]] működéséről\n
Az első és eredeti adaptáció a [[PhpTiddlyWiki|http://www.patrickcurry.com/tiddly/]] volt: PatrickCurry és GabrielJeffrey egyszerűen a PHP és ~MySQL [[SzerverOldaliTechnikák]]at atdák hozzá a rendszerhez. Patrik oldala lehetővé teszi bárki számára a bejegyzések szerkesztését, ezzel gyakorlatilag a TiddlyWiki körül szerveződő közösség egyik alapoldalává vált.\n\nNéhány további adaptáció:\n* ServerSideWiki (Josh) : http://www.serversidewiki.com\n* StickyWiki (MichaelBridgen) : http://www.squaremobius.net/~mikeb/Darcs/sticky-wiki/\n* BloTid (DavidHarper) : http://www.spacecoastweb.net/BloTid/Tiddly/\n* EricShulman "ELS Design" oldala: http://www.elsdesign.com/tiddlywiki/\n* TidliPo franciául (JacquesTurbé) http://avm.free.fr/tidlipo.html\n* [[Siglet]] (JoeRaii) http://www.cs.utexas.edu/~joeraii/siglet/\n* EncryptedTiddlyWiki (Yoshimov) : http://wiki.yoshimov.com/?page=EncryptedTiddlyWiki\n* TsWiki (TiagoDionizio ) Tcl és SQLite felhasználásával: at http://mega.ist.utl.pt/~tngd/wiki/\n* ZiddlyWiki (TimMorgan) [[Zope]] környezetre adaptálva: http://timmorgan.org/ZiddlyWiki/\n* YetAnotherTiddlyWikiAdaptation (SteveRumsby): http://www.rumsby.org/wiki/yatwa.html\n* PerlTiddlyWiki (PhonoHawk) http://ccm.sherry.jp/tiddly/\n* GTDTiddlyWiki (NathanBower) http://shared.snapgrid.com/gtd_tiddlywiki.html\n* SimonBaird honlapja: http://homes.jcu.edu.au/~ccscb/ mely számos kiegészítést tartalmaz\n* PileTiddly (GeetDuggal): http://www.geetduggal.com/PileTiddly/\n* TiddlyWikiRemote (DanPhiffer): http://phiffer.org/tiddly/\n* TiddlyTagWiki (JonnyLeRoy): http://www.digitaldimsum.co.uk/\n* TagglyWiki (JodyFoo) http://informationality.com/tagglywiki/tagglywiki.html\n* ChristianHauck verziója: http://www.christianhauck.net/html/14300.html\n* TiddlyHacks (TonyLownds): http://tony.lownds.com/tiddly/dev/cgi/index.cgi\n* QwikiWeb (AlanHecht): http://snipurl.com/qwikiweb\n* TiddlyWikiCSS (TimCuthbertson és MattGiuca) at http://codestar.lidonet.net/misc/tiddlywikicss.html\n* és végül a MagyarTiddlyWiki\n\n* TiddlyWikiClone (KevemBuangga): at http://www.kevembuangga.com/hwk/hailiwiki.htm\n\nElsőVerzióAdaptációi MásodikVerzióAdaptációi\n\nAz adaptációkon túl még további TiddlyWikiEszközök is léteznek, melyek kiegészítő funkciókat adnak hozzá az eredeti Tiddly Wiki-hez
http://www.kevembuangga.com/hwk/ \n\n A Hailiwiki egy tulajdonképpen egy klón: a TiddlyWiki mintájára létrehozott, de az alapoktól újraírt, [[SzerverOldaliTechnikák]]at is felhasználó verzió. Sajnos nélkülözi az eredeti változat mindkét fő erényét, az egyszerű hordozhatóságot és az intuitív felhasználói felületet. Egy rakás fájlból áll a rendszer, és sok időbe kerül, míg a felhasználó rájön, hogy hogyan is kellene használni. Mindezek ellenére van néhány érdekes funkciója, mint például új bejegyzés nyitása a kijelölt szöveg alapján. //(béta0.3.3 verzió alapján)//\n\n
SaqImtiaz és KalleAlm egy [[TiddlySnip|http://tiddlysnip.com/]] nevű FireFox kiterjesztést készített, mely segítségével a TiddlyWiki noteszként használható a böngésző által megjelenített szöveg kiválasztásával, majd a jobbklikk által megjelenő {{{TiddlySnip selection}}} szövegre kattintással. Legközelebb, amikor megnyitod a TiddlyWiki fájlodat, akkor az így kiválasztott és kimásolt szövegek már benne lesznek, megfelelően rendszerezve.\n\nMarkusKoch [[készített egy szkriptet|http://bloggern.de/cms/wiki.php]] ami lehetővé teszi a Postnuke rendszerben a TiddlyWiki formátumban publikálást (A Postnuke egy nagytudású és népszerű nyílt forráskódú tartalomkezelő rendszer).\n\nAz első kiegészítő eszközt IsaoSonobe készítette: A TiddlyWikiPod segítségével a TiddlyWiki tartalmát iPodra lehet feltölteni. (az iPod Shuffle-re nem :) \n\nHasonló jóság péládul a [[TiddlyWikiFormázás]]sal elkészített naptár: http://33ad.org/tools/gtdtwcal.php\n\nIRC felhasználók számára ZygmuntKrynicki nyitott egy #tiddlywiki nevű csatornát a freenode szerverén (irc.freenode.net). Ügyanő egy verziókövető archívumot tart fenn, ahol megtekinthetőek a TiddlyWiki forráskódjának változásai: http://www.suxx.pl/wiki/#RepozytoriumTiddlyWiki
Minden WikiWikiWeb rendszer rendelkezik egy sajátos kódrendszerrel, mely segítségével a HTML kódnál sokkal egyszerűbben lehet létrehozni a legalapvetőbb formázásokat. Minderről bővebben a FőFunkciók bejegyzésben.
Ez a fájl csak bejegyzéseiben tér el az eredeti TiddlyWiki <<version>> számú verziójától, a FőTiddlyWikiFájl egyéb részei változatlanok (a régebbi MagyarTiddlyWiki verzióktól eltérően). A MagyarFordítás című bejegyzés különös jelentőséggel bír: ez teszi lehetővé a felhasználói felület megjelenését magyar nyelven. A többi bejegyzés pedig leginkább a http://tiddlywiki.com/ oldalon olvasható szövegek magyar fordítása.
http://www8.ocn.ne.jp/~sonoisa/TiddlyWikiPod/index.html \n\nAz IsaoSonobe által írt TiddlyWikiPod egy ügyes kis alkalmazás, ami lehetővé teszi a TiddlyWiki tartalmának felmásolását egy iPod készülékre, ahol a bejegyzések -a gombok segítségével követve a hivatkozásokat- egyszerűen böngészhetőek. Mindezen túl dalok is meghivatkozhatóak, további érdekes alkalmazások létrehozását lehetővé téve.\n Jelenleg a [[második TiddlyWiki verzión|http://www.tiddlywiki.com/secondversion]] alapul a megoldás.
http://phiffer.org/tiddly/\n\nAz adaptáció [[SzerverOldaliTechnikák]]at felhasználva, konkrétan ~PHP5 és [[RSSAbrak]]ok segítségével teszi lehetővé a webszerverre feltöltött TiddlyWiki dokumentumok távoli szerkesztését. A további változtatások közé tartozik a bejegyzések korábbi állapotainak [[RSSAbrak]]ban történő megjelenítése, ésl az oldal felhasználói felülete is másképp néz ki. (Érdekesség, hogy a stíluslap mellett a html dokumentumba ágyazott pixeles képeket is felhasznált DanPhiffer az oldal skinjének létrehozásához.)
http://mega.ist.utl.pt/~tngd/twiki/twiki.cgi/\n\nTcl and [[SQLite3|http://www.sqlite.org]] [[SzerverOldaliTechnikák]]on alapuló adaptáció. A szerző célja a minimális eszközökkel működtethető szerver oldali verzió létrehozása volt, mely akár egyetemi tárhelyén is használható. A szerkesztési jogosultságok és a felhasználók a T's Wiki felhasználói felületén adminisztrálhatóak. A bejegyzések régebbi verzióihoz is hozzá lehet férni, és meg is lehet jeleníteni az egyes verziók közötti különbségeket. További hozzáadott funkció, hogy az egyes bejegyzések [[RSSAbrak]]jára is elő lehet fizetni, nem csak az egész wiki [[RSSAbrak]]jára.
*egyszerű példa:\n|!tábla fejléc 1111111111|!tábla fejléc2222222222|\n|>| cellák egyesítése |\n| sorok egyesítése |bal|\n|~| jobb|\n|bgcolor(#a0ffa0):színes| középen |\n|tábla megnevezése|c\n\nTovábbi vizuális hatások elérése érdekében a StílusLap osztályai is felhasználhatóak az alábbi sor beszúrásával:\n{{{\n|cssClass|k\n}}}
TiddlyWiki a tartalmat egyszerű HTML DIV elemekből olvassa ki, szükség esetén CSS stíluslap segítségével rejtve el őket. Mindez egy speciális 'storeArea' ID -vel rendelkező DIV elembe van beágyazva. (Melynek a HTLM dokument utolsó DIV elemének kell lennie.)\n\nMinden egyes bejegyzés külön DIV elemben van letárolva, melynek tartalma speciálisan kódolt és az alábbi attribútumokkal renelkezik:\n\n|!Attribútum neve |!Értéke |\n|tiddler |Bejegyzés címe |\n|modified |Módosítás ideje ÉÉÉÉHHNNÓÓPP formátumban |\n|modifier |Utolsó módosítást végző felhasználó neve |\n|tags |Címkék listája |\n\nA speciális karaktereket (mind pl. az ékezetes betűk) sztenderd HTML kódolás szerint tárolja el a rendszer (például a '>' karakter helyett '&gt' szerepel) . A '\ss' elemet '\s'-re cseréli ki, és '\sn' elemmel jelzi a sortörést.
A vízszintes határolókkal egyszerűen több részre oszthatsz egy bejegyzést,\n----\negy olyan új sorral, mely kizárólag négy egymást követő kötőjelet tartalmaz.
A VáltozásokMentése FireFox vagy InternetExplorer használata esetén lehetséges. Windows XP használata esetén ServicePack2Problémák léphetnek fel\n\n
Ha a [[TiddlyWiki]]t elmented egy USB pendrájvra, akkor egy egyszerűen hordozható MagábaZárt jegyzettömböt kapsz, melyet bárhol szerkeszthetsz, ahol rendelkezésre áll egy relatíve modern számítógép, hajtsa akár Windows, Linux, BSD vagy OS X operációs rendszer. (A még nagyobb függetlenség érdekében [[a FireFox böngészőt is az USB memóriára installálhatod|http://www.mozilla.org/support/firefox/tips#oth_usb]]. ) \n
A WikiSzavak olyan speciális kifejezések, melyek több, nagybetűvel kezdődő szóból (esetleg szótagból) állnak. A WikiSzavak a hagyományos [[WikiWikiWeb]]ek esetén önálló lapokra vagy cikkekre hivatkoznak, addig a TiddlyWiki különálló MikroTartalom bejegyzéseket hivatkozik segítségükkel. A WikiSzavak alapján automatikusan legenerálódnak a megfelelő, azonos című lapokra mutató linkek, melyekre klikkelve a látogató vagy a hivatkozott oldalra kerül, vagy ha még nem létezik a bejegyzés, akkor az új oldal szerkesztését lehetővé tevő űrlapra jut. A TiddlyWiki [[HarmadikVerzió]]ja lehetővé teszi a NemWikiSzóLinkek használatát is. A WikiSzavakLinkekNélkül is állhatnak.\n
Olykor hasznos lehet az a funkció, mely segítségével a WikiSzavak nem jelennek meg (legtöbbször nem létező) linkként. Ehhez csak egy hullámvonalat ({{{~}}}) kell a ~WikiSzó elé tegyél, mint például ~JamesBond, ~JavaScript, ~TiddlyWiki.
A Wiki rendszerek népszerű alternatívát nyújtanak a kollaboratív weboldalak működtetésére: az weblapok egyszerűen szerkeszthetőek és a WikiSzavak segítségével automatikusan hozhatóak létre az egyes weblapok közötti hivatkozások. További részletekért lásd a [[Wikipédia kapcsolódó bejegyzését|http://hu.wikipedia.org/wiki/Wiki]]. A TiddlyWiki annyiban tér el a hagyományos Wiki implementációktól, hogy teljes weblapok, cikkek helyett jóval rövidebb, MikroTartalom egységekre épül.\n\n
http://timmorgan.org/ZiddlyWiki/\n\n[[Zope|http://webni.innen.hu/Zope]] webalkalmazás-szerveren futó TiddlyWiki adaptáció. Az egyes bejegyzéseket külön Zope objektumokban tárolja, és szintén Zope szkriptek segítségével átírja a TiddlyWiki bizonyos funkcióit anélkül, hogy az eredeti [[TiddlyWiki]]n változtatna. Emiatt egyszerűen lehet exportálni és importálni hagyományos TiddlyWiki fájlokat a Zope környezeten futó [[ZiddlyWiki]]be. A szerkesztési jogosultságokat és a bejegyzések korábbi állapotait is ez az objektum-orientált környezet tárolja. //(5.07.27.1401-es pillanatkép alapján)//
Az [[Egyéb fül]] alatt található 'Árva' opció kiválasztásával azoknak a bejegyzéseknek a címei jelennek meg, melyekre egyetlen más bejegyzés sem hivatkozik. Másszóval az itt megjelenő bejegyzésekre csak úgy tudnak eljutni az olvasók, ha rákeresnek tartalmukra (kivéve, ha a [[NavigációsMenü]]be kézzel beírjuk a hivatkozást). \n\n
Az [[Egyéb fül]]re kattintva majd a legördülő ablakból a 'Mind' opciót választva megjelenik az összes létező bejegyzés ábécésorrendben.
Rendkívül egyszerűen létrehozhatod a saját TiddlyWiki példányodat, melyet később weboldaladon publikálhatsz, vagy számítógépeden tarthatsz speciális jegyzetfüzetként. A részleteket a VáltozásokMentése bejegyzésben találod. Akár a TiddlyWiki elrendezését vagy színeit is megváltoztathatod, ehhez azonban némi HTML és CSS ismeretre szükséged lesz.\nA webszerverre feltöltéskor vedd figyelembe a KarakterKódolás problémakörét.
Ezzel az opcióval a VáltozásokMentése során a Fő TiddlyWiki fájl mellé egy üres, gyakorlatilag bejegyzések nélküli sablon kerül elmentésre. Ez elsősorban a [[TiddlyWikiAdaptáció]]k fejlesztői számára hasznos segítség, végfelhasználóknak nem különösebben fontos funkció.\n\nAz így elmentett sablon neve 'sablon.html' lesz.